Hozzávalók:
1 natúr tofu (300 g)
1 ananászkonzerv
2 savanykás alma
2 ek curry
Ujjnyi darab friss gyömbér
5 dl 100 %-os szűrt almalé
Csipet só
1 tk Dénes-Natura zabpehelyliszt
Étolaj
1 csésze Dénes-Natura natúr hajdina
Elkészítés:
Felteszünk forralni egy csésze vizet, hozzáadunk egy csésze almalét, 1 ek olajat, sózzuk és ha felforrt, beleöntjük a megmosott hajdinát. Fedő alatt lassú tűzön, időnként kevergetve addig főzzük, míg a lé elfogy róla.
Míg a hajdina fő, az almákat meghámozzuk és csíkokra vágjuk. A gyömbér héját lekaparjuk, finomra reszeljük. A keletkezett „szálkát”, a gyömbér rostját, miután kicsavartuk belőle a levét, kidobjuk. A tofut az almához hasonló mérteű csíkokra váfelszeleteljük és egy serpenyőben kevés olajon a curry 2/3 részével kicsit átsütjük. Hozzáadjuk a csíkokra vágott almát és 1 dl almalét, fedő nélkül megpároljuk. Ennyi idő alatt a ráöntött almalé el is párolog, ekkor megszórjuk a zabpehelyliszttel, elkeverjük és hozzáadjuk a reszelt gyömbért és az ananászkonzervet a levével együtt. Összeforraljuk, félretesszük.
Ha a hajdina megfőtt, összekeverjük a curryvel. Ha szükséges, tálalás előtt kicsit fellazítjuk a maradék almalével.
Comments